Nekem a Forma 1 szent és sérthetetlen

Mióta szülők lettünk, nagyon sok mindenben megváltozott az életünk. Pedig az elején azt gondoltuk, hogy nem fog, de végül, mint mindig, most is így lett. Én egyetlen egy dologból nem vagyok hajlandó engedni, és az a vasárnapi Forma 1. Kicsi gyerekkorom óta követem a Forma 1-et, alig volt olyan hétvége egész életemben, amit kihagytam volna. Úgy érzem, ennek a hagyománynak nem szabadna felborulnia. Majd ha nagyobb lesz a gyerkőc, természetesen vele együtt fogom nézni a versenyeket, de amíg ilyen kicsike, csak annyit várok, hogy az anyukája tartsa tiszteletben, hogy nekem ez fontos, és abban a néhány órában, amíg ez tart, ne zaklasson a kérdéseivel. De, persze ezt hiába mondod egy nőnek, aki 100 felé tud koncentrálni, nem érti, hogy miért ne szóljon hozzám, amíg én autóversenyt nézek.

A legutolsó alkalommal is végig beszélte az egészet. Értem én, tudom, hogy fontos dolog, hogy a gyereknek babakocsi kell, és azt is, hogy szüksége van a segítségemre, hogy megvegye, de könyörgöm, miért pont a Forma 1 alatt kell ezt megtárgyalni?

Arról meg már nem is beszélve, hogy már annyiszor megbeszéltük, hogy ilyen dolgokat a gyereknek csak a babakocsik.hu oldalon rendelünk. Minden termékük elképesztően jó minőségű, nagyon strapabíró, és emellett még jól is néz ki, semmire nem volt még panaszunk, amit ott rendeltünk, vagy amit a barátaink rendeletek. Ezért is beszéltük meg, hogy mi is onnan rendeljük majd a dolgokat a gyereknek. Csak annyi lenne a dolga, hogy felmenjen a weboldalra, kiválasszon néhány babakocsit, és amikor vége a futamnak, én megnézem őket, és együtt eldöntjük, melyik legyen. De csak mondja és mondja, nem tud csöndben maradni, 1000 kérdése van egymás után.

Pedig az az oldal telis tele van a legjobb termékekkel, egy halomnyi jó minőségű babakocsi olcsón ! Hogy nem tudja vele elfoglalni magát? Nem is értem!

Persze, azóta már túl vagyunk rajta, megrendeltük a nagyszerű babakocsit, ami nagyon kompakt, könnyű, és multifunkcionális, a gyerek is imádja, ki sem akar belőle szállni, szóval jó választásnak bizonyult mindenképpen. És mivel ennyire jól felhasználható, így az ár-érték arányról is csak azt tudom mondani, hogy nagyon megérte.

A Tv nézéssel kapcsolatos dolgokat is tisztáztuk azóta, és elmagyaráztam a kedvesemnek, hogy próbálja meg tiszteletben tartani a kérésemet, és akkor én is igyekszem abban az időben jobban rá figyelni, mikor éppen nincsen Forma 1. Szóval egy tökéletes megállapodást kötöttünk, aminek mindannyian nyertesei vagyunk. Egy jó családnak így kell működnie. Egységben, erőben, szeretettel! És, persze egyértelműen vasárnapi Forma 1-gyel, és szuper és olcsó babakocsival.