A kedvenc hobbim mindig is az autóversenyzés volt. Gyerekkoromban szerettem meg egy videojátéknak köszönhetően és annyit játszottam vele, hogy senki nem tudott legyőzni. Nemcsak a videojátékban érdekelt az autóversenyzés, hanem a való életben is. Addig nyaggattam apukámat, ameddig el nem vitt egy igazi versenyre. Természetesen ez még jobban felcsigázott és ezek után már azért nyaggattam a szüleimet, hogy engedjék meg, hogy megtanuljak én is versenyezni. Először nemet mondtak azonnal. Amikor látták, hogy mennyire elszomorított, hogy nem engedik, végül egy kis idő elteltével beleegyeztek. Nagyon boldog voltam, hogy végre azt csinálhatom, amit igazán élvezek. Elmentem az első órámra és nagyon jól ment. Ezt a szüleim is látták és attól a pillanattól kezdve támogatták az új hobbimat annak ellenére is, hogy veszélyesnek tartották.
Évek múlva, az egyik versenyem közben történt egy baleset, ami miatt sajnos már nem szívesen folytattam ezt a sportot. Sikeres voltam benne és díjakat is nyertem, de sajnos abbahagytam. Helyette valami nyugtatóbb hobbit kerestem, ami segíthet elfelejteni azt a bizonyos balesetet a pályán. Sokan a kézművességet ajánlották, ezért elkezdtem webshopokat nézegetni, ahonnan tudnék rendelni kézműves alapanyagokat. Ekkor találtam rá a Pipere Portára.
A Pipere Porta egy kozmetikai cikk, szappan, gyertya alapanyag nagyker, ahol webáruházukon keresztül tudunk rendelni a termékek elkészítéséhez szükséges kellékeket. Kedvező áron próbálhatunk ki egy új, izgalmas hobbit, ami akár családi vagy baráti programnak is tökéletes lehet. A webáruházban minden szükséges hozzávalót megtalálhatunk kategóriákba rendezve, ami lényegesen megkönnyíti ezeknek a beszerzését. Mindent megtalálhatunk egy helyen, anélkül, hogy el kéne hagynunk otthonunk kényelmét. A rendelés pofon egyszerű, csak a kosárba kell helyezni a kiválasztott anyagokat és eszközöket. Leghíresebb termékeik közé tartoznak a szappanok és a gyertyák elkészítéséhez szükséges kellékek. A szappan és gyertya alapanyag nagyker áron vásárolható meg a Pipere Porta webáruházában, így olcsón juthatunk hozzá egy izgalmas kézműves elfoglaltsághoz.
A szappanok, gyertyák és fürdőbombák kiválasztása általában kinézetük és illatuk alapján működik, ezért a webáruházban az ehhez szükséges alapanyagokat is be tudjuk szerezni. Vásárolhatunk por alapú színezőket, glittereket, csillámokat dekoráció gyanánt és különböző öntőformákat, amikkel személyre szabhatjuk kézzel készített termékeink kinézetét. Az esztétika mellett szintén fontos az illat, hiszen ez az egyik legjelemzőbb tulajdonsága a gyertyáknak. Ehhez a több mint ezer fajta illóolaj közül válogathatunk ízlésünknek megfelelően a Pipere Porta webáruházában. Az illóolajokat növényekből nyerik ki, ezért aromájuk erős és csupán pár csepp elég ahhoz, hogy elérjük a kívánt hatást. Ennek köszönhetően sokáig használható egy üvegnyi illóolaj és akár több termék illatosításához is felhasználhatjuk. Válogathatunk a hétköznapi gyümölcsös vagy virágos illatok mellett különleges, dizájner és szezonális illatok közül is, amikkel még egyedibbé tehetjük kézzel készített termékeinket.
A Pipere Portán kapható termékek tökéletesek lehetnek ajándékként vagy egy közös családi, baráti elfoglaltság gyanánt. A szappan, fürdőbomba, gyertya alapanyagokhoz nagyker áron juthatunk hozzá, ráadásul széles választékukból mindenki megtalálja azokat a dekorációs kellékeket és illóolajokat, amik saját ízlésüknek megfelelnek. A kézműves elfoglaltságok kedvelőinek és az új hobbit keresőknek csak ajánlani tudom, hogy ellátogassanak a Pipere Porta webáruházába. Honlapjukon minden fontos információt megtalálunk és a kezdőknek még oktatóvideókat is biztosítottak a webáruház dolgozói. Ha mégis felmerülne kérdés, akkor azt a weboldalukon feltüntetett módon feltehetjük nekik, vagy személyesen is felkereshetjük a Pipere Porta budapesti üzletét.