A fájó fog nehezíti a koncentrációt verseny közben

Az autóversenyzés a szenvedélyem. Ameddig nem szereztem meg a vezetői engedélyem, addig gokartoztam, azonban ezután úgy döntöttem, hogy mélyebb vizekre evezek, és kipróbálom az igazi autóversenyzést. Az első pillanattól kezdve imádtam, és jó is voltam benne.

Egyszer viszont elkezdtem érezni, hogy fájnak a fogaim, méghozzá a hátsók, több mint valószínűnek tartottam, hogy a bölcsességfogak. Ez az elején csak mérsékelt fájdalommal járt, azonban idővel annyira megerősödött, hogy az autóversenyzésnél a koncentrációban is zavart, és az eredményeim is romlottak, feltételeztem, hogy emiatt.

Sürgősen fel kellett keresnem egy fogorvost, aki ha mérsékelt szuvasodásról beszélünk, akkor megjavítja, vagy végleg kiszedi a fogakat, ha nagyobb a baj.

Az internet segítségével találtam egy egészen szimpatikus helyet a 2-es metró megállója közelében, ami számomra tökéletes volt, akár 20 perc alatt is oda tudtam érni. A telefonos megbeszélésen is nagyon jó fejek voltak, gyorsan kaptam időpontot is. Amikor megérkeztem a kijelölt időpontra, nagyon készségesen fogadtak, máris székbe ültettek és a fogorvos meg is vizsgálta a fogaimat. Egyértelmű volt a diagnózis – a bölcsességfog a ludas. Méghozzá az összes igen romlófélben van, nem mellesleg, nem férnek el a fogaim a fogívben, és így megindultak kinyomni egymást a fogaim, az egyébként tökéletes fogsoromon. A fogorvos kénytelen volt az összeset kivenni, és meglepő módon a kezelés nem járt akkora fájdalommal, mint a rá következő hét.

Azonban egy hét szünet még nem jelentett akkora kiesést a versenyben.